#Sebastian Kurz
Sebastian Kurz is húsz évre rendezkedhet be a kettős állampolgársággal?
Felbolygatta Dél-Tirolt, hogy német ajkú lakosainak Bécs osztrák állampolgárságot ígér. Az északolasz autonóm tartomány főnöke szerint okosabb lenne európai útlevél mindenkinek – írja a HVG bécsi tudósítója a hetilap mai számában.
HVG

Kényes kérdésekről tárgyal jövő kedden Orbán Viktor Bécsben
A paksi bővítés mellett az osztrák családi pótlékkal kapcsolatos módosítások is napirendben lesznek a hírek szerint.
MTI

Osztrák szaktárca: "A perről már az új kormány döntött"
Az osztrák állam meggyőződése, hogy az atomenergia rossz megoldás – mondja az illetékes bécsi minisztérium szóvivője. Daniel Kosak hangsúlyozza: az Európai Bizottságot perelik az ügyben, nem Magyarországot. Ha ugyanis Paks állami támogatás nélkül megépíthető lenne, akkor Ausztriának tétlenül kéne tűrnie.
G. M.

"Nem vagyunk élősködők" – üzenik az Ausztriában dolgozó magyarok a kancellárnak
Aggódnak a nyugat-dunántúliak, miután az osztrák kormány úgy döntött, megnyirbálná az Ausztriában dolgozó szülők Magyarországon élő gyerekei után járó családi pótlékot. Pánik helyett azonban egyelőre kivárnak, abban pedig egészen biztosak, hogy nem dolgoznának újra a határ magyar oldalán.
Az osztrák kormány bünteti a magyar migránst: 39 ezer gyerek jár rosszul
Az új osztrák kormány elvonult a hegyekbe, hogy klauzúrát tartson. A német nyelvterület politikai pártjai ilyenkor ottalvásos értekezleten tárgyalják ki dolgaikat. Sebastian Kurz kormányának egyik első döntésével 39 ezer magyar gyerek esik el állami támogatástól.
G. M.

Hozott is ajándékot Orbánnak az osztrák kancellár, és nem is
A kötelező kvóta nem tartós megoldás a menekültproblémára - mondta az osztrák kancellár egy vasárnapi német lapinterjúban, amelyben arról is beszélt, hogy Ausztria "bevándorlóország", amelyhez az iszlám is hozzátartozik.
MTI

TGM: Szélsőjobboldali kormány Bécsben
A kancellárnak kinevezett ifjú bájgúnár nem tett egyebet, csak elcsórta a, hm, néppártosodó neofasiszták fő mondanivalóját, az iszlám veszélyt. Vélemény.
Tamás Gáspár Miklós

Az ENSZ főbiztosa szerint veszélyt jelent Európára az új osztrák kormány
Zeid Raad al-Husszein, az ENSZ emberi jogi főbiztosa hétfőn veszélyesnek nevezte Európára nézve a nap folyamán kinevezett új osztrák kormányt.
MTI

Kurz csak külpolitikában lesz az osztrák Orbán
Az új bécsi kormányzás szigorúbb bevándorláspolitikát, a merkeli pozíciók gyengülését, belföldön viszont az osztrák jóléti állam leépítését fogja jelenteni – a jogállami normák tiszteletben tartásával.
Átnézetné minden menedékkérő mobilját az új osztrák kormány
De például a menedékkérők pénzét is átvennék a hatóságok.
hvg.hu

Osztrák politikus megsemmisítő értékelése Orbánról, az egykori címlapfiúról
Saját hatalomvágya viheti félre Sebastian Kurz politikai pályáját, miután nem rendelkezik valódi belső értékrenddel – erre figyelmeztet az osztrák liberálisok elnöke, és meg is találja ennek a fejlődésnek az előképét Orbán Viktor személyében.
hvg.hu

Karácsony előtt már új kormánya lehet Ausztriának
Ha a decemberi időpontot nem tudják tartani, akkor január 8-án tehetnek esküt az új osztrák kormány tagjai.
hvg.hu

Die Welt: Orbán új szövetségest kaphat, bár kérdéses a bizalom
A német Die Welt a visegrádi négyek és Ausztria kapcsolatával összefüggésben foglalkozott pénteken Magyarországgal.
MTI

A szélsőjobboldali Szabadságpárttal lépne koalícióra a nyertes osztrák kancellárjelölt
Sebastian Kurz szerint sok az átfedés pártja és az Osztrák Szabadságpárt politikája között.
MTI

Mi jön most Ausztriában?
Miközben sok tekintetben beomlott vasárnap az osztrák második köztársaság, a Zöldek kivételével minden párt azért elégedett lehet. Ez pedig mégiscsak a választópolgárok kilencvenhét százalékát jelenti. Mi jön nyugati szomszédunknál a választások után?
Szijjártó örül, hogy Bécs felszállt a budapesti gyorsra
Sebastian Kurz mindig világosan beszélt, és nem volt soha rabja a politikai korrektségnek és a képmutatásnak – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Luxembourgban, az európai uniós tagországok külügyminiszterei tanácskozására érkezve hétfőn.
MTI

Szervusz, Kurz! Az újraszabott konzervatív párt nyert Ausztriában
Kancellárváltás lesz minden jel szerint Ausztriában. Az eddigi legerősebb párt, a baloldali SPÖ történelmi mélypontja körül táncol az előrejelzések alapján. Sebastian Kurz és az ÖVP örülhet, és minden bizonnyal a populista FPÖ-vel alakít majd kormányt. Ausztria tovább tolódott jobbra.
G. M.

Ausztria unatkozik, és ezért megvadul
Ausztria az eurózóna egyik leggazdagabb állama, a németeknél is nagyobb jóléttel. A gazdaság újra növekszik, a munkanélküliség pedig folyamatosan csökken. Bécs évek óta a világ legélhetőbb városának számít. Ilyen körülmények között az ember nyugodt választási kampányra, a kormányerők győzelmére és a jelenlegi kancellár újrázására számíthatna. A valóság azonban éppen ennek az ellenkezője.